2017. 05. 28., v – 19:03

Az előző bejegyzésben megnéztük a nemzetközi és a ListaMesteres átlagos megnyitási, átkattintási, stb. számokat, most megmutatjuk a kiküldések gyakoriságát, azaz a hét melyik napján, a nap melyik órájában küldtétek a legtöbben a hírleveleiteket, és vajon melyek voltak a legsűrűbb hónapok.

Melyik hónapra tippelnétek?

ListaMester: Így alakultak a kiküldések számai 2016-ban hónapok szerint
ListaMester: Így alakultak a kiküldések számai 2016-ban hónapok szerint

Aki a decembert tippelte, az nem nyert. Az első öt a következő: November, május, december, szeptember, október. Ezekben a hónapokban küldtétek velünk a legtöbb hírlevelet.

Májustól júliusig meredeken zuhan a kiküldött levelek száma, azaz ti is pihentek és maximum az automata sorozatok ketyegnek a rendszerben. Ugyanígy a január és a február a láblógatás időszaka. Érdemes lenne itt indítani kampányt, ha már a többiek nem teszik!

A november azért is tudott az első helyre kerülni, mert ekkor a Fekete Péntekeket mindenki igyekszik kihasználni. Ha megnézzük dátumok szerint a legsűrűbb napokat, ez derül ki.

ListaMester: ezeken a napokon küldtétek a legtöbb hírlevelet
ListaMester: ezeken a napokon küldtétek a legtöbb hírlevelet

Óriási különbségek nincsenek az első hat dátum között, de vezet a 11.25., harmadik a 11.18., és hatodik a 11.24. , tehát novemberben igencsak telnek a postaládák. Meglepő egy kicsit a 09.20. második helyezése. Több világnap is van a környékén, pl. Gyermekek világnapja (20.), Hála világnapja (21.), Magyar Termék Napja (21.), és az Európai autómentes nap (22.). Melyik a tettes? Azért ötödiknek odafért egy decemberi dátum is (12.19.), ekkor már javában indul a karácsonyi képeslapáradat.

Érdekesség: 2014-ben még a Mikulás vezetett, a legtöbb hírlevelet december 6-án küldtétek.

A hét meg az ő napjai

Amikor felmerül a "mikor küldjek" kérdés, a legtöbbször a hét valamelyik napjára gondol a kérdező. Van, aki esküszik a csütörtökre, van, aki a kedd mellett kardoskodik. Egyben azért megegyeznek: a hétfőt és a pénteket kerülni szeretné mindenki, amikor beidőzíti a hírleveleit.

Ehhez képest mit mutat a statisztika?

ListaMester: Levélkiküldések eloszlása napok szerint a héten
ListaMester: Levélkiküldések eloszlása napok szerint a héten

A szombat és a vasárnap lemaradt nagyon, nem igazán dolgoztatjátok a szervereket. A legtöbb hírlevelet kedden küldtétek ki, utána a péntek és a hétfő szinte holtversenyben. Szóval lehet, hogy nem tartjátok jó ötletnek a hírlevélküldést az első és az utolsó munkanapon, de a statisztika szerint mégis ez a második és a harmadik legforgalmasabb nap a héten.

A hétfőtől csak egy picit maradt el a csütörtök (mi egyébként ezt tippeltük volna meg elsőnek a kedd helyett).

Te a hét melyik napján küldöd a hírleveledet? Van egy kiválasztott nap?

Egy napon belül mikor? Reggel, hogy az első postaláda átnézéskor már ott legyen a leveled? Hajnalban? Délután, amikor már vége a munkaidőnek?

Megnéztük ezt is:

ListaMester: 24 óra alatt a kiküldések gyakorisága a ListaMesternél 2016-ban
ListaMester: 24 óra alatt a kiküldések gyakorisága a ListaMesternél 2016-ban

Kb. azt kaptuk, amit vártunk: reggel 7 óra és 10 óra között megy ki a legtöbb hírlevél. Fokozatosan csökken a kiküldött mennyiség délután 4-ig, majd este 6 óra és 9 között ismét megszórjátok a listáitokat, de ez már nem olyan nagy adag, mint amit reggel kiküldötök.

A megnyitások napközben ugyanezt a grafikont követik, tehát a legtöbb megnyitást reggel 7 és 10 között mérjük.

Összefoglalva: Úgy szerettük volna leírni, hogy tudjuk mit teszel minden kedden reggel 8-kor, de ahogy láthatod, ez nem ilyen egyértelmű.

Arra volt jó ez a sok számolás, hogy kiderüljön, átlagosan mikor küldenek az ügyfeleink levelet. És te? Mi lesz a következő lépésed? Maradsz az eddigi gyakorlatodnál, vagy megpróbálsz eltérni az átlagtól? Ne félj tesztelni új, más kiküldési időpontokat!

 

Új hozzászólás

Korlátozott HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a href hreflang> <em> <strong> <cite> <blockquote cite> <code> <ul type> <ol start type> <li> <dl> <dt> <dd> <h2 id> <h3 id> <h4 id> <h5 id> <h6 id>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.